Hogyan került a szelídgesztenye magyarországra?

Arról hogy honnan érkezett hazánkba a szelídgesztenye több fajta álláspont létezik.

A monda szerint viszont Magyarországon a szelídgesztenye Mátyás király idejében, a XV. században honosodott meg. Mint sok minden mást, állítólag ezt is Beatrix királyné hozta magával Itáliából. Az olasz konyhának köszönhette Mátyás király kedvenc ételét, a gesztenyével töltött kappant, vagyis kakast. A szelídgesztenye Közép- és Dél-Európában ősidők óta él, és az itt élő embereknek már a történelem előtti időkben is fontos táplálékát képezte.

Egy másik álláspont szrint a gesztenye már a történelm előtti időkben elterjedt a kontinensen. A görögök is kedvelték és a rómaiak egyik fontos tápláléka volt. Úgy gondolták, hogy az ember számára ott vannak meg az optimális feltételek, ahol megél a gesztenye, ezért az egész Római Birodalom területén szakadatlanul telepítették.

A rómaiaknak is fontos táplálékuk volt; a magjából lisztet őröltek. Valószínű, hogy a Brit-szigetekre és a Kárpát-medencébe is ők telepítették be – ekképpen valószínűleg római ültetvények maradványai a Börzsöny déli lejtőin (így a Nagymaros feletti hegyoldalakon) és a Naszály alján zöldellő szelídgesztenye-ligetek. A termesztésből sokfelé kivadult.

Ugyanakkor Páll Miklós szerint a szelídgesztenyét már az ősember is ismerte hazánkban, mert elszenesedett fájtá megtalálták a bükki Hámori-, mai Anna-barlangban. Azonos véleményen van KonKolynéis, aki szerint a szelídgesztenye a neolitikum óta ismert csemege.

Jelentősebb szelídgesztenyések Magyarországon az Alpokalján vannak. A gesztenye fajták jól reprezentálják a főbb hazai termesztőtájakat, az itt megnevezett Alpokalja vidékét, melyet egy Kőszegszerdahelyi fajta képvisel, a Dél-Dunántúlt, melyet az Iharosberényi fajták képviselnek és végül Észak-Magyarország, melyet a Nagymarosi fajták reprezentálnak.